Nincs egyedül Nikodémus azzal, hogy személye titkokat rejt a Szentírásban. János háromszor ír róla. Elôször akkor, amikor éjjel keresi fel Jézus Krisztust (János 3,1-21), aztán megpróbál a védelmére kelni az Úrnak a Nagytanácsban egy lombsátrak ünnepe után (János 7,50-51), majd pedig a temetésén jelenik meg Arimátiai Józseffel együtt (János 19,39-40). Annak ellenére, hogy nem tudunk róla sokat, Nikodémus hasonlóságokat mutat hozzánk. Ahogy mi mindannyian, ô is úton lévô ember volt. Lépésrôl lépésre haladt elôre, ahogy a Szentlélek vezette. Megragadhatta a Mester személyisége, de kezdetben nem értette tanítását. Mi az, hogy újjá kell születni? Amikor az ember elôször hallja, meglepôdik. A Nagytanács elôtt, amelynek maga is tagja volt, Nikodémus megpróbálta meggyôzni a kollégáit, hogy legalább a törvényt próbálják betartani (5 Mózes 1,16) és ne csak a vádat hallgassák meg, hanem a vádlottat is. Rá kell azonban döbbenie, hogy kora vallási vezetôi annyira elvakultak, hogy hiába érvelne; semmiképp nem lehetne igaza.
A golgotai kereszt lábánál tapasztaltak pedig nem mindennapi kiállásra bátorították. Drága kenetekkel járult hozzá Jézus Krisztus keresztrôl levett testének méltóképpeni eltemetéséhez. Pedig nem keveset kockáztatott. Könnyen vádolhatták volna bûnpártolással. Benne azonban már elindult valami. Fokról fokra nyert meggyôzôdést arról, hogy Jézus Krisztus személyében a Messiás érkezett meg. Megtérése ugyanolyan fokozatosan ment végbe, mint sokak életében, akik nem villanásszerûen, egy pillanat alatt térnek meg, mint példálul a Saulból lett Pál. Ugyanígy végzi a munkáját a Szentlélek mindenkiben, amely egy egész életet végigkísérô folyamat. Ha rá is döbbenünk Krisztus általi megigazulásunkra egy perc alatt, a megszentelôdés nehéz és hosszadalmas munkáját a Szentlélek végzi el. Kérjük tôle! Bízzuk rá magunkat! Kerüljünk más emberi módszereket! Annyi ilyen van. Kizárólag Megváltónk véréért van hitünk és örök életünk.
Drótos Árpád, református lelkipásztor, 2025. szeptember 28., Manhattan





