A vallásos hagyományokra általában úgy tekintünk, mint amelyek ellentétben vannak a bibliai tanításokkal. Megtörténik azonban, hogy a tradició éppen alátámasztja vagy igazolni látszik a Szentírásban foglaltakat. Ez történik a vakon született meggyógyítását követôen a farizeusi vizsgáló bizottság munkája nyomán. (János 9,13-34) Jézus Krisztus tesz egy olyan csodát, amire csak Isten képes. Ez feltûnik néhány bizottsági tagnak és szóvá is teszik. (János 9,16) Az Ótestamentum nem tanítja ugyan, de az ô szentnek hitt hagyományukban benne van, hogy egy vakon születettnek visszaadni a szeme világát, messiási jel kell legyen. Nem arról van tehát szó, hogy valaki valamikor látott, megvakult és ezt a vakságot helyreállítaná egy gyógyító. Ha ugyanis valaki eleve vakon születik, a kezdet kezdetei óta nem alakulnak ki olyan szervei, amelyek késôbb a látást biztosítanák. A látás megadása ebben az esetben teremtési cselekedetnek számít, nem pedig csupán helyreállításnak vagy a látási képesség visszaadásának. Teremteni pedig kizárólag Isten tud. Az ember csak a már meglévôbôl alkot. Ezzel a különbséggel tisztában voltak Jézus Krisztus vallásos ellenfelei is, azonban többségük nem volt hajlandó tudomásul venni. Ugyanakkor Jézus Krisztus a veleszületett vakság megszüntetésével nem igazolni akarta a szentnek vélt hagyományt, hanem arra enged következtetni, hogy az ember mennyire elfogult lehet. A farizeusok válogatnak a bizonyítékokban, ami megtörténik bármely korban, ha nem hisznek Jézus Krisztusban. A Szentlélek arra biztat bennünket, hogy leplezzük le az értelmetlenkedést! Bátran tegyünk hitvallást szabadító Urunkról, aki bennünket is megajándékozott az igazi látással. Nélküle vakon botorkálnánk életünk útján. Szemünk világa mellé még megadta nekünk a gyôzelmet is a bûnök és a halál felett. Fôleg életünk bizonyítsa, hogy mi hozzá tartozunk és hagyományokkal vagy azok nélkül ôt követjük!
Drótos Árpád, református lelkipásztor, 2026. április 19., Manhattan
