TransilvaniaTV LIVE pe YouTube
Acasă Recente Akol vagy nyáj?

Akol vagy nyáj?

0

Károli Gáspár, amikor magyarra fordította a Bibliát, valószínüleg Jeromos egyházatya latin nyelvû fordítását vette át, amikor ehhez az igeszakaszhoz ért: “és lészen egy akol és egy pásztor.” (János 10,16) A magyar Újfordítás már helyesen ezt tartalmazza ugyanezen az igehelyen: “és lesz egy nyáj és egy pásztor.” Az “akol” szava a bibliai görögben az az “aulé”, amelybôl az aula vagy az ól szavunk származik. A János 10. elején ezt a szót találjuk azzal kapcsolatban, “aki nem az ajtón megy be a juhok aklába (aulé-jába)” A nyáj görög szava a “poimné”, amely nagyon hasonlít a pásztor “poimén” görög szóhoz. A János 10,16 e két utóbbi szót használja; a nyájat és a pásztort. Tehát lesz egy “poimné” (nyáj) és egy “poimén” (pásztor). Azért nagyon fontos ez a különbségtétel, mert van olyan felekezet, amely azzal akarja a maga kizárólagosságát bizonygatni, hogy magát az egyetlen lehetséges akolnak kívánja feltüntetni, ahol a jó Pásztor juhainak lenniük kell. Pedig Jézus Krisztus példázatából kiderül, hogy az akol az a hely, ahonnan kivezeti a jó Pásztor az övéit. (János 10,1-18) Ennek alapján a világ is egy akol, ahogy minden felekezet; a református szintén. Egyetlen felekezet sem bitorolhatja a nyáj megnevezést, mert nincs tökéletes felekezet vagy gyülekezet. A felekezeti széttagoltság ugyan sokakban botránkozást kelt, de ez emberi gyarlóságunk velejárója. Mindaddig, amig be nem jutunk a mennyei dicsôségbe, újra és újra vissza kell térnünk az aklunkba, ahonnan minden nap kivezet bennünket, az övéit a jó Pásztor, hogy Igéjével tápláljon. Az amerikai naivitásra jellemzô az a protestáns felekezeti kiváltságoskodás, amikor magukat “ELSÔ ilyen, olyan felekezetû egyháznak” nevezik. Mintha felette állnának a többi keresztyén közösségnek. Természetesen nem bevallottan, csak úgy szemforgatva. Tehát a nyáj az egész Anyaszentegyház, amelybe beletartozunk minden felekezetbôl, akiknek Jézus Krisztus a Fôpásztoruk. Csak az ô vezetésére szabad hagyatkoznunk. Mindenki más félre vezet. Benne azonban megbízhatunk. Védelmében és áldásaiban részesít.

Drótos Árpád, református lelkipásztor, 2026. július 19., Manhattan

TransilvaniaTV LIVE pe YouTube
DGM BAGGER CONSTRUCT EXCAVARI - DEMOLARI SI TALUZARI IN SALAJ

LĂSAȚI UN MESAJ

Vă rugăm să introduceți comentariul dvs.!
Introduceți aici numele dvs.

Acest site folosește Akismet pentru a reduce spamul. Află cum sunt procesate datele comentariilor tale.