duminică, 8 noiembrie 2026
Acasă ȘTIRI Știri LOCALE Egy gyerek uzsonnája

Egy gyerek uzsonnája

0
89

Van egy megható pillanata Jézus Krisztus ötezer ember megvendégelési történetének, amelyet János evangélista beszél el. (János 6,1-15) A tömegnek nincs mit ennie. Az Úr próbára teszi tanítványait, hogyan lehetne jóllakatni az éhes embereket. Fülöp és András csôdöt mondanak, amikor az elsô csak a feltételekrôl képes beszélni, a második pedig az emberi lehetôségekrôl. András említést tesz egy gyerekrôl, akinek volt ott öt kenyere és két hala. Na, nem kell nagy kenyerekre gondolni, hanem amolyan lapos lepény-félékre, amely akkoriban kenyérként szolgáltak, meg szárított halakra, amit ma inkább uzsonnának nevezhetnénk. Aztán ezeket a falatokat felhasználják. Nehogy azt higgyük, hogy ez a gyerek volt az egyetlen, akinél volt valami étel. Ha egy gyereknek volt esze ahhoz, hogy élelmet csomagoljon magának, vagy valaki gondoskodott róla; másnak sem kerülhette el a figyelmét. Csak azok a mások, akinél szintén volt harapnivaló, nem mondták meg senkinek, nehogy elkérjék tôlük. Azzal a gyerekkel meglehetett tenni, hogy elveszik tôle, amilye van. Nem jut szóhoz. Nem kérdezik meg.

Nem is mond semmit. Mindenki olyan természetesnek gondolja, hogy oda kell adnia az ennivalóját. A gyerek nem ellenkezik, nem tesz fel kérdéseket, nem félti az elemózsiáját. Szótlanul tûri, ami vele történik. Ôszinte bizalommal bízza rá magát a felnôttek döntésére. Ez az a magatartás, amit meg kellene tanulnunk! Gondtalan gyermeki önátadással fordulni Isten felé. Vegye a kezébe, amink van és használja úgy, ahogy akarja! Mi úgysem tudunk azzal a kevéssel mit kezdeni, amivel rendelkezünk. A mi képességeinket meghaladja, hogy valamit változtassunk a világ menetén. Ha azonban Isten kezébe veszi az erônket, mindenre elég lesz. Sôt, még marad is belôle. Ha ô átveszi az idôbeosztásunkat, soha nem kell panaszkodnunk, hogy nincs idônk, mert mindenre jut majd. Bármivel rendelkzünk, akkor van jó helyen, ha Isten használja azt, ahogy Isten Fia aztán abból a kevésbôl egy egész tömeget lakatott jól.

Drótos Árpád, református lelkipásztor, 2024. november 10., Manhattan

LĂSAȚI UN MESAJ

Vă rugăm să introduceți comentariul dvs.!
Introduceți aici numele dvs.

Acest site folosește Akismet pentru a reduce spamul. Află cum sunt procesate datele comentariilor tale.