A krisztusi ember szinte minden pillanatban próbatét elôtt áll. Ezért az a sok figyelmeztetés a Szentírásban: “Vigyázzatok azért magatokra!” (5 Mózes 4,15) “Vigyázzatok, hogy mit tesztek!” (2 Krónikák 19,7) “Vigyázzatok magatokra!” (Malakiás 2,15; 16, Lukács 17,3; 21,34; 2 János 1,8) “Vigyázzatok, hogy meg ne tévesszen senki titeket!” (Máté 24,4) “Vigyázzatok, hogy mit hallotok!” (Márk 4,24) “Vigyázzatok, legyetek ébren!” (Márk 13,33) “Vigyázzatok, álljatok meg a hitben!” (1 Korinthus 16,13) “Vigyázzatok, hogy rabul ne ejtsen valaki titeket!” (Kolossé 2,8) “Legyetek józanok, vigyázzatok!” 1 Péter 5,8) A szüntelen vigyázatra azért van szükség, mert hitünk nem állandó jellegû; vannak benne hullámhegyek és völgyek. A pietizmusnak az a hibája, hogy a hit meggyengülésekor azt ajánlja, hogy ne tegyünk semmit; csak imádkozzunk. Még egy olyan nagy gondolkodó, mint Kierkegaard is beleesett ebbe a tévedésbe, amikor egyetlen megoldásként mindenre a rezignációt, a beletörôdést ajánlotta. Van benne igazság, hiszen úgyis csak az történik meg, aminek meg kell történnie az isteni örök végzés szerint, azonban ez csak féligazság. Isten ugyanis munkatársaivá fogadott bennünket a teremtésben. Bevon miket dicsôsége szolgálatába.
Ez ugyan nagy kiváltság, de felelôsséget is ró ránk; a cselekvés felelôsségét. A kálvinista dogmatika próbatörvénynek nevezi azt, amikor Isten engedelmességet vár el tôlünk. Sokszor nem kell nagy dologra gondolni. Ahogy a kenyérszaporítás történetében Jézus Krisztus csak azt parancsolja, hogy mindenki üljön le. (János 6,10) Amint ezt megcselekszik, megtörténik a csoda. Azonban nem azért történik csoda, mert az emberek engedelmeskedtek, hanem miközben megteszik azt, amit Isten Fia mond, Isten megerôsíti a hitüket és azt csodával pecsételi meg. Lehet, hogy most csak azt várja tôled, hogy ülj be a templom padba, menj el istentiszteletre. Hidd el, a piciny engedelmesség nagy csodát eredményez!
Drótos Árpád, református lelkipásztor, 2024. november 17., Manhattan
