A Szentírás adventi történeteiben gyakran találkozunk angyalokkal. Ez a körülmény arra indíthat bennünket, hogy a mennyei lények szemein keresztül figyeljük az eseményeket. Ahogy az a Jelenések könyvének 5. részében le van írva, amelyben benne van az egész világ története. Ebben az igében arról olvasunk, hogy keresik azt a Valakit, aki felnyithatja a könyvet, amely feltehetôen az élet könyve. Majd megjelenik az, aki méltó felnyitni azt a könyvet, de egyben egy furcsa kettôsség övezi ezt a rejtélyes személyt. Egyszerre ô a gyôztes oroszlán Júda törzsébôl és a megöletett bárány. Azonban ki is ô valójában? Ez a kérdés okozott botránkozást Jézus Krisztus földi életében is. Ez volt az elsô Karácsony nagy dilemmája. Most akkor király-e az, aki megszületett vagy csak egy jászolban fekvô magatehetetlen csecsemô? Ezen a kérdésen azonban az angyalok nagyot nevethettek. – Hát nem látjátok? Nincs itt semmi ellentmondás.
Lehet egyszerre mind a kettô: bárány és oroszlán. Sôt, kell, hogy mindkettô legyen! A bárány odaadja az életét és pontosan ezáltal gyôz, mint egy oroszlán. – Nem értjük az isteni logikát, mert nem is akarjuk megérteni. Jobban szeretünk a magunk feje után menni. Még akkor is, ha vesztünkbe rohanunk. Itt már az angyalok sem mernek nevetni. Csak elcsodálkoznak: “Micsoda a halandó…, hogy törôdsz vele?” (Zsoltárok 8,5) Milyen élôlények ezek? Élhetnének bôségben, békességben és áldások közepette egy csodálatos kertben. Ehelyett a küzdelmeket és a szenvedést választják. Isten már mindent odaadott nekik. A Fiát küldte el hozzájuk és értük. Mit tettek vele? Kitöltötte rájuk a Szentlelket. Ôt is megcsúfolták. Az ünnepek arra is lehetôséget adnak számunkra, hogy angyali magasságokba emelkedjünk és ne csak felismerjük, mennyi minden jóval elhalmozott bennünket mennyei édes Atyánk, hanem indúljunk bûnbánatra és Szentlelke erejét kérve szenteljük oda magunkat az elsô Karácsonykor megszületett Fiú követésére!
Drótos Árpád, református lelkipásztor, 2024. december 22., Manhattan
