Hányszor szoktuk kérdezni magunktól vagy Istentôl, miért történt ez vagy az az életünkben? Vagy miért nem ment végbe valami, amire annyira számítottunk? Válasz azonban felülrôl csak annak érkezik, aki “kegyelmet talált az Istennél” (Lukács 1,30), ahogy Szûz Máriáról olvassuk az angyali jelenésben. Hogyan történik mindez, nem tudjuk pontosan. Az biztos, hogy kell hozzá ismerni a Szentírást, imádkozó életet kell élni és nem utolsó sorban az Úr dolgain gondolkodni. Mária mindezeket megtehette, hiszen izraelita családban nevelkedett, ahol a gyerekeket nagyon korán elkezdték tanítani bibliaismeretre, imádságokra és istentiszteletre. A kegyelmi kiválasztás azonban nem érdem dolga. Ennek a mikéntjérôl aztán végképp nem tudunk semmit, csak amit Dávid történeteiben olvashatunk: “az ÚR azt nézi, ami a szívben van”. (1 Sámuel 16,7) Azonban, “ami a szívben van”, azt is a Szentlélek munkálja az emberben. Különben a szívünk romlásba vinne bennünket, mert a bûn teljesen megrontotta. A krisztusi áldozat menekiti ki a szívet az elveszettség állapotából. Tehát nem marad más, mint a szakadatlan Istenre figyelés, a vele való teljes életközösség, a szüntelen rágondolás és a párbeszéd vele. Ennek az összességét foglalja magába az, amit a Biblia képletesen “szív” alatt ért. A kegyelem védelmében élôknek Isten mindig választ ad. Ekkor döbben rá az ember arra, hogy a szabad akarat problémája mennyire illúzió. Bárhogy döntünk, akkoris csak az történik, amit az Isten eleve elhatározott mindenható akarata szerint. Mi csak annyit tehetünk, amit Mária szintén megtett, hogy meghajlunk a szent isteni szándék elôtt: “Történjék velem a te beszéded szerint!” (Lukács 1,38) Nincs egyéb dolgunk, mint ráhangolódni a mindent átlátó és átható mennyei szándékra. Micsoda megnyugvás Istennek ebben a mindenre kiterjedô figyelmének hatósugarában élni! Bárcsak egyre többen eljutnánk az elfogadásnak erre az állapotára!
Drótos Árpád, református lelkipásztor, 2025. december 21., Manhattan
