sâmbătă, 19 septembrie 2026
Acasă ȘTIRI Știri LOCALE Újbor hálaadás

Újbor hálaadás

0
21

A bor Isten jó ajándéka. Ahogy sok ilyet, az ember ezt is elrontotta. Az áldás a bor esetében is átokká változott a bûn miatt. Pedig milyen jó is, egy jó vacsora után egy pohár finom bor mellett beszélgetni! Akár bibliai témákról is… Csakhogy megeshet, van a környezetünkben valaki, aki nem ismeri a határt; többet eszik vagy többet iszik a kelleténél. Másoknak annyira megkeserítette a borral való rossz tapasztalat az életét, hogy rá sem bírnak nézni Isten jó ajándékára. Pedig a Megváltó maga választotta a bort saját vérének jelképéül. Mondhatott volna szôlôlevet is vagy vizet. Víz is van a vérben, nem is kevés. Mintha tudta volna elôre Mesterünk, hogy az ô vérének a jelével ugyanúgy vissza fognak élni, mint a borfogyasztással.

Életmûvére hivatkozva a legszörnyûbb gaztetteket fogják végrehajtani a nagy eszme nevében. Ugyanez történt a borral is. A szôlôtôke leve a bôséget jelképezi abban a világban, amelyben az ember arcának verejtékével kénytelen enni kenyerét. A mindennapi szükséget gazdagítja és szinesíti a bor. Arról tanúskodik, hogy a jogosan elszenvedett büntetés alatt is gondoskodik rólunk mennyei Atyánk. Sôt, egyre többet és többet ad azoknak, akik visszatérnek az atyai hajlékba. A legfinomabb ital Fia által adatik nekünk, amely már az örök élet szomját oltja.

Drótos Árpád, református lelkipásztor, 2025. október 26., Manhattan

LĂSAȚI UN MESAJ

Vă rugăm să introduceți comentariul dvs.!
Introduceți aici numele dvs.

Acest site folosește Akismet pentru a reduce spamul. Află cum sunt procesate datele comentariilor tale.